Éttermi szokások a világ minden tájáról

Ha szeretsz utazgatni, és szereted végigkóstolni a világ tájainak különleges fogásait, ételeit, érdemes utazásaid során minden alkalommal ellátogatni egy-egy helyi étterembe. Ahogy Budapesten is, úgy a világ szinte minden turisták által gyakran látogatott városában számos különböző étterem közül válogathatsz, amelyek más és más típusú ételeket kínálnak. A bevállalósabbak kifejezetten a helyi éttermeket keresik fel egy-egy specialitás reményében, míg vannak, akik inkább az általános fogásokra esküsznek.

 

 

Utazás és étteremválasztás előtt azonban minden esetben érdemes tájékozódni kicsit, hogy az adott országban mi a szokás! Összegyűjtöttük néhány különleges ország étkezési szokásait, amivel nem árt tisztában lenned – kezdve az étel elfogyasztásának módjától egészen a borravaló osztásig!

Olaszország – a pizza hazájában a pizzát úgy edd, ahogy kínálják!

Az olasz pizza méltán híres, és arra méltán büszke és hazája. Fontos azonban tudnod, hogy a pizza ott kicsit máshogy készül, mint amit valószínűleg Budapesten megszokhattál. A vékony ropogós tésztára nem tesznek óriási adag feltétet, hiszen ők épp a tésztájuk oly büszkék! Nagy illetlenségnek bizonyul például, ha plusz sajtot kérsz a pizzádra, de még nagyobb hiba, ha tengeri ételt kérsz extra feltétnek.

Az olaszok ezen felül nem szeretned tejes italt inni étkezés után, így azt javasoljuk Te se Latte-t kérj: egy finom expresso-val nem lőhetsz mellé!

A borravaló hasonlóképp a magyar éttermekhez az étkezés végösszegének 10%-a, ügyelj rá azonban, hogy kint a legtöbb helyen ezt a számla már tartalmazza.

 

Thaiföld – különleges ételek, különleges étkezési szokások az éttermekben is

Thaiföld gyönyörű tájain az éttermek is épp olyan különlegesek, mint az ételek. A számunkra különös szokásokat azonban érdemes felvenni az itt töltött idő alatt annak érdekében, hogy ne sértsük meg a személyzetet.

Ha Thaiföldön térsz be egy étterembe, akkor jársz el udvariasan ha mindenből egy keveset rendelsz. Így sok fogást végig is kóstolhatsz, ezzel biztosan nem fogsz mellé! Szokás továbbá náluk, hogy az ételt az asztalnál megosztják egymással – ott kifejezetten elvárt, hogy kóstolgassatok egymás tányérjából – vigyázz azonban, az utolsó falatot megenni a tálaló edényből nem szokás náluk!

Óvatosan azonban a villával, hisz náluk egyáltalán nem úgy használják mint egy budapesti étteremben: Thaiföldön a villa csupán arra való, hogy rásegítsd vele az ételt a villádra!

 

Franciaország – ahol a kenyér az asztalon marad

Franciaország páratlan péktermékei az éttermekben is gyakran megjelennek – sok fogáshoz kínálnak kenyeret, amelyet az asztalra helyezve kapsz majd meg. Fontos, hogy ha már nem kéred a maradékot, azt ne is tedd a tányérra, hagyd bátran az asztalon! A kenyeret egyébként törni szokás náluk, harapni nem illik egy étteremben sem – de használhatod arra, hogy villádra segítsd vele az ételt.

 

Kína – ahol nem kell borravalót adni…

A Kínaiak az étel tiszteletét éttermeikben is gyakorolják, és nagyon fontos, hogy ha ott jársz Te is ezt tedd. Kínában az étterembe érkezés előtt érdemes csinosan, elegánsan felöltözni, ezzel megtisztelve a vacsoraadót. Az étkezés végeztével a tányéron hagyj egy kis ételt, ezzel bizonyítva hogy a vacsora elegendő volt és jól laktál – és étkezés után illik náluk böffenteni is egyet.

Kínában a borravaló adása egyáltalán nem szokás, sőt, ellenkezik az előírásaikkal, így mindig pontosan fizess ha ott jársz!

 

India – jobb kézzel étkezz!

India egy nagyon különleges vidék, és főként vallásukra való tekintettel a szokások is egészen mások, mint itthon. A bal kéz náluk a „tisztátalan kéz”, amellyel nem illik az ételhez nyúlni. Ez azért is nagyon fontos, mert Indiában a legtöbb esetben nem kapsz evőeszközt az ételhez! Ide tartozik az a szokás is, hogy étkezés előtt nagyon alaposan kezet illik mosni.